Ficheiro:Területi autonómiát Székelyföldnek ! - Budapest, 2014.03.10 (19).JPG

Os contidos da páxina non están dispoñibles noutras linguas.
Na Galipedia, a Wikipedia en galego.

Ficheiro orixinal(4.320 × 3.240 píxeles; tamaño do ficheiro: 5,62 MB; tipo MIME: image/jpeg)

Resumo

Descrición
Magyar: A felvétel 2014. március 10 -én, a Székely Szabadság Napján készült Budapesten. A Hősök terére hirdetett demonstrációt a Székelyföldért Társaság. György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke felhívást olvasott fel, amelyben felszólítják a román kormányt, hogy tárgyaljon a székelyföldi autonómia ügyét képviselő szervezetekkel, valamint tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Az összegyűlt tömeg "autonómiát Székelyföldnek" közfelkiáltással fogadta el a felolvasott dokumentumot. a Budapesten is felolvasott felhívást 10 ország 20 helyszínén fogadták el az autonómia mellett tüntetők. A dokumentumot angol nyelven elküldik számos ország nagykövetségére. Eszerint Romániának be kell tartania nemzetközi kötelezettségvállalását, el kell fogadnia a párbeszédet és tiszteletben kell tartania az emberi jogokat. A felhívásban emlékeztettek arra is, hogy Románia vállalta: a nemzetiségek, azon a területen, ahol többségben vannak, különleges önrendelkezést kaphatnak. Románia jelenlegi kormánya éppen közigazgatási reformra készül, amivel - várhatóan - megszegi az unió vonatkozó ajánlásait, és Székelyföldet román többségű közigazgatási egységekbe illeszti be. Ezzel felszámolják a székelyek érdekérvényesítésének utolsó intézményi kereteit is - tette hozzá. Mécseseket helyeztek el a Székely szabadság napja budapesti tömeggyűlésének résztvevői hétfő este a román nagykövetség épülete előtt. A székely autonómia ügye mellett szervezett tömeggyűlés résztvevői rendőri felvezetéssel a Dózsa György úton, az Ajtósi Dürer soron, a Stefánia úton vonult a román nagykövetség Thököly úti épületéhez. Az épület elé vont kordonnál mécseseket helyeztek el, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A vonulás alatt a rendőrség lezárta az érintett utakat. Jelszavak:  : "Autonómiát Székelyföldnek!"; "Vesszen Trianon!"; "Székelyföld nem Románia". Források: Székely szabadság napja: tömeggyűlést tartottak Budapesten http://www.hirado.hu/2014/03/10/szekely-szabadsag-napja-demonstracio-budapesten/ Székelyföldért Társaság György-Mózes Árpád ©© Derzsi Elekes Andor, Budapest, 2014, You are authorised to use these photos and vids under Creative Commons – even for commercial, for profit - purposes. Photos must be attributed to Derzsi Elekes Andor. All of the photos and vids in the Metapolisz DVD line are under Creative Commons and can be used even for commercial – for profit – purposes. Recommended Citation Derzsi Elekes Andor: Metapolisz DVD line http://nektar.oszk.hu/en/manifestation/2623913
Data
Orixe Obra propia
Autoría Derzsi Elekes Andor

Licenza

Eu, como posuidor dos dereitos de autor desta obra, pola presente publícoa baixo a seguinte licenza:
w:gl:Creative Commons
recoñecemento compartir igual
Este ficheiro está licenciado baixo a licenza Creative Commons recoñecemento compartir igual 3.0 sen adaptar.
Vostede é libre de:
  • compartir – copiar, distribuír e difundir a obra
  • facer obras derivadas – adaptar a obra
Baixo as seguintes condicións:
  • recoñecemento – Debe indicar a debida atribución de autoría, fornecer unha ligazón á licenza e indicar se se realizaron cambios. Pode facer isto de calquera forma razoable, mais non nunha forma que indique que quen posúe a licenza apoia ou subscribe o seu uso da obra.
  • compartir igual – Se altera, transforma ou amplía este contido, debe publicar as súas contribucións baixo a mesma licenza ou outra compatible á orixinal.

Pés de foto

Engada unha explicación dunha liña do representa este ficheiro
Autonomy for the Székely Land ǃ

Elementos retratados neste ficheiro

representa a

Historial do ficheiro

Prema nunha data/hora para ver o ficheiro tal e como estaba nese momento.

Data/HoraMiniaturaDimensiónsUsuarioComentario
actual24 de marzo de 2014 ás 08:55Miniatura da versión ás 08:55 do 24 de marzo de 20144.320 × 3.240 (5,62 MB)Derzsi Elekes AndorUser created page with UploadWizard

A seguinte páxina usa este ficheiro:

Uso global do ficheiro

Os seguintes wikis empregan esta imaxe:

Ollar o uso global deste ficheiro.

Metadatos